LAKKTESZT | CND Vinylux - Nude kollekció; Uncovered, Unlocked, Unmasked

Ha jól emlékszem, még talán december-január környékén jelent meg a CND Nude kollekciója, aminek három tagja már hetek óta csak arra vár, hogy megmutathassam nektek. Jobb későn, mint soha alapon ma össze is szedtem nektek egy bejegyzésbe őket, a nude színek úgyis minden évszakban nyerő választások tudnak lenni.


A lakkok egy kisebb változtatáson estek át, az üvegük maradt a megszokott, viszont az ecsetük lekerekített lett, aminek  én személy szerint nagyon örülök, hiszen sokkal könnyebb dolgozni vele. A formulájuk is változott, amiből sok mindent nem lehet észrevenni, viszont számomra könnyebben kezelhetőek voltak ezek a színek, mint az eddigiek.

A nude kollekció négy tagból áll, amiből hármat gyűjtöttem be, a negyediket nem éreztem igazán magaménak. Mindegyikkel meg vagyok elégedve, biztosan sokszor fogtok velük találkozni még a blogon.

Uncovered

Már a nevéből adódóan is rájöttem, hogy a kollekció leggyengébben fedő lakkja. 3 vastagabb, vagy 4 vékonyabb rétegre volt szükségem ahhoz, hogy ne látszódjanak át a körömvégeim. Ennek ellenére nagyon szép, rózsaszínbe hajló árnyalata van, viszont a sok réteg miatt hamar el fog fogyni.



Unlocked

 Egy szürkésebb nude árnyalat, nekem kicsit hasonlít a Field Foxra, amit egyébként szintén nagyon nagyon szerettem. Két réteges.



Unmasked

Sárgás nude, nekem rögtön az alapozó jutott róla eszembe, de egyébként ez is nagyon szép, igazából nem tudnék a három közül kedvencet választani. Fenti társához hasonlóan ő is két réteges.



Készültek ám a lakkokkal manik is, méghozzá egy versenyre, ahol sajnos nem sikerül nyernem, de viszont imádtam elkészíteni mindegyik ötletemet, na meg hordani is, annak ellenére, hogy inkább élénkebb színeket szeretek viselni a körmeimen.












Nektek melyik a kedvencetek? :)

Share this:

CONVERSATION

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése